Körkép
-
A Lomnici-csúcs
Lomnici Zoltán múlt heti kiretusálása a híradóból nem technikai hiba, ahogy a médiairányítás beállítja. Hanem Lomnici-csúcs. Egy méretes jéghegyé.
-
Retus
A Fidesz 1991-ben még elutasította a Zétényi-Takács-törvényjavaslatot, mely visszamenőleg megszüntette volna egyes állampárti vezetők bűneinek elévülését. Ehhez képest a párt ma az MSZMP vezetőinek el nem évülő felelősségéről és az utódpárti MSZP bűnrészességéről fogalmaz jogszabálytervezetet.
-
Az üzlet embere
Soós Csaba, az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. igazgatóságának elnöke vehette át a napokban Az év üzletembere címet az Ernst & Youngtól.
-
Ruha teszi
Attitude néven a múlt héten nyílt meg egy új magyar divatmárka első üzlete. A Zoób Kati és a Kézmű Nonprofit Kft. együttműködésével létrejött vállalkozás 3200 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat.
-
Szerves fejlődés
Hazánk múlt pénteken csatlakozott az Eurotransplanthoz, a szervátültetéseket segítő közép-európai szervezethez. Langer Róbertet, a SOTE transzplantációs klinikájának igazgatóját kérdeztük ennek előnyeiről.
-
A leminősítés árnyékában
Véleménycikk jelent meg a blogtérben, amely azt bizonygatta, hogy hiába vonták állami ellenőrzés alá a magán-nyugdíjpénztári forintmilliárdokat (baloldali szótár szerint: hiába rabolták el őket), az állam adóssága nemhogy csökkent volna általa, ellenkezőleg, kifejezetten növekedett. Hozzávetőlegesen kétezermilliárd forinttal. Ami nem szimplán riasztó adat, de hiteltelenítő is, hiszen élő cáfolata mindannak, amit a kormányzati kommunikáció - élén a miniszterelnökkel - sulykol.
-
Fürdővízbe a gyereket?
Szerfelett furcsállom, hogy nem folyik élénk vita arról a minisztériumi tervezetről, mely alapjaiban fogja megváltoztatni a magyar családok mindennapjait. Azt meg roppant rossz néven veszem, hogy a kormány nemhogy "társadalmi párbeszédet" nem folytat, de még nemzetileg sem konzultál az érintettekkel az egész napos iskola bevezetéséről. Hogy - bántóan közhelyes módon - a hatástanulmányok hiányával már ne is hozakodjak elő.
-
Do you speak magyarul?
Nem a Hungary, hanem a Magyarország felirat szerepel majd a magyar sportolók mezén a 2012-es londoni olimpián - jelentették be a napokban. A hazai sportszakemberek állítólag szurkolói kérésre döntöttek úgy, hogy Shakespeare Vilmos hazájában nem angolul tudatjuk az ellenféllel, honnan is érkeztünk. A lépés ésszerűségét megkérdőjelezőknek pedig azzal válaszolnak, hogy több nemzeti válogatott már most a saját országa nyelvén tünteti fel hovatartozását.
-
Bornak a cégér
Másodszor fordult elő a Budavári Borfesztivál történetében, hogy a tömeg miatt szüneteltetni kellett a jegyeladást - tudjuk meg Zilai Zoltántól, a szervező Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől.
-
Egyenlők és egyenlőbbek
A Stohl András keddi elítélésével áthallásossá vált Rosszfiúk című filmben a színész egy javító-nevelő intézet igazgatóját alakította. A főhős kemény szabályokkal, kiképzéssel csapatot szervezett a gondjaira bízott fiúkból, és szembeszállt a maffiával.
-
Nagy idők tanúja
Az Országgyűlés korelnöke javíthatatlan optimista, és kilencvenévesen is munkára szólít.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Robbanhat Gyurcsányék ingatlanmutyija? Baj van a számokkal
- Időpont
- Tegnap: 22:16
-
Érdemi döntéseket követelnek: Szakszervezeti vonulás Bp-en (galéria)
- Időpont
- Tegnap: 21:42
-
Hihetetlen dolgokat művelhetnek - Veszélyben a város jelképei
- Időpont
- Tegnap: 20:36
-
Várni kell a döntésre: Még nem kommentálják Rogán ötletét
- Időpont
- Tegnap: 19:47
-
Érdekes adatok: Többletet jelentett be Matolcsy tárcája
- Időpont
- Tegnap: 17:16
-
Christian Wulfféhoz hasonlítja Schmitt Pál esetét a Berliner Zeitung
- Időpont
- 02.21: 16:17
-
Az SZDSZ belebukott, a Fidesz megpróbálja
- Időpont
- Tegnap: 11:29
-
Napsütéses februári hetünk lesz
- Időpont
- 02.21: 11:25
-
Korábbi szépségkirálynő lett öngyilkos
- Időpont
- Tegnap: 04:47
-
Szájer József: „Orbán Viktor nem Superman”
- Időpont
- 02.21: 08:45
-
Gyurcsány: Orbán "ellen-Magyarországot" épített
- Időpont
- 02.21: 19:36
-
Kora tavaszias napok
- Időpont
- Tegnap: 06:49
-
A teljesítmény elismerése
- Időpont
- 02.21: 15:50
-
A költségvetési bizottság támogatta Rogán Antalnak az árfolyamgát új rendszeréhez beadott módosító javaslatait
- Időpont
- Tegnap: 15:41
-
495 millió eurós befagyasztás - "Nem véletlen Andor László magatartása"
- Időpont
- Tegnap: 16:58
-
Szakadások
- Időpont
- Tegnap: 13:34
-
Szakadások
- Időpont
- Tegnap: 13:34
-
495 millió eurós befagyasztás - "Nem véletlen Andor László magatartása"
- Időpont
- Tegnap: 16:58
-
Az SZDSZ belebukott, a Fidesz megpróbálja
- Időpont
- Tegnap: 11:29
-
A költségvetési bizottság támogatta Rogán Antalnak az árfolyamgát új rendszeréhez beadott módosító javaslatait
- Időpont
- Tegnap: 15:41
-
Újabb gyanúsítottak - ÁPV-s vezetők a postaszékház ügyében
- Időpont
- Tegnap: 08:12
-
Moszkvai ingatlanmutyi: Már az oroszoknak is büdös az úgy
- Időpont
- Tegnap: 22:16
-
Elfogadta a kormány a nemzetbiztonsági stratégiát
- Időpont
- Tegnap: 08:56
-
Újabb elképesztő kalandok az On the Spottal
- Időpont
- Tegnap: 13:35
-
Kora tavaszias napok
- Időpont
- Tegnap: 06:49
-
Lecsap a versenyhivatal a Ryanairre
- Időpont
- Tegnap: 14:48
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- 495 millió eurós befagyasztás - "Nem véletlen Andor László magatartása"
- Az SZDSZ belebukott, a Fidesz megpróbálja
Twitteren megosztott cikkek
- Az Amerikai Magyar Koalíció nyilatkozata: Adjunk esélyt Magyarországnak!
- 495 millió eurós befagyasztás - "Nem véletlen Andor László magatartása"
