Jegyzet
-
Szakadások
Gyurcsány Jobbik-színházért kampányol, a köztársaság bamba barátai meg ott bólogatnak neki! Mondom, zseniális.
-
A teljesítmény elismerése
"Az a viselkedés, az a bánásmód, az a nyegleség, az a bántó, sértő, inzultáló hangnem, ahogy velünk és rólunk beszélnek, az bizony nem barátaivá tesz minket az Európai Uniónak és az európai gondolatnak, hanem inkább ellenfelévé" - nyilatkozta Orbán Viktor az Egri Városi Televíziónak.
-
Orbán kitalálta, a NAV megcsinálta
A többi kollégához hasonlóan amolyan hivatali poénkodásnak vélve a dolgot magam csak otthon vizsgáltam meg alaposan a kartonlapocskára nyomott szöveget.
-
Igazságos adórendszer márpedig nincs!
Pont a lényeg marad el minden megszólaló mondandójából, annak bizonyítása tudniillik, hogy az általuk javasolt formáció valóban igazságos, és ha valóban az, akkor ugyan mitől?
-
A nem virtuális forradalom
A fiatalok felfedezik a politikát, és már nem fognak megelégedni azzal, hogy elég négyévente leadni a voksot.
-
Egy lincselés és ami mögötte van
Voltaire, Asterix, a jó vörösbor és az elegáns szerelem könnyednek ismert hazáját is fertőzi a barna métely, a pénz- és piacellenes populizmus, az idegengyűlölet.
-
Konyec filma
Nem a nézők hagyták cserben a rendezőket. Fordítva.
-
Ami sok, az sokk
A receptről jó, ha megkérdezi háziorvosát vagy gyógyszerészét!
-
Száznyolcvan fokkal előre!
Ha nem stipistopizta volna már le Nádas Péter, lehet, hogy azt írnám: „retorikai csúcsteljesítmény” volt Orbán Viktor tegnapi beszéde. Persze kérdés maradna akkor is, hogy ez nekünk jó-e vagy sem.
-
Esélytelenek marakodása
A törvényhozásból való kiebrudalás precedens nélküli.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Robbanhat Gyurcsányék ingatlanmutyija? Baj van a számokkal
- Időpont
- Tegnap: 22:16
-
Érdemi döntéseket követelnek: Szakszervezeti vonulás Bp-en (galéria)
- Időpont
- Tegnap: 21:42
-
Hihetetlen dolgokat művelhetnek - Veszélyben a város jelképei
- Időpont
- Tegnap: 20:36
-
Várni kell a döntésre: Még nem kommentálják Rogán ötletét
- Időpont
- Tegnap: 19:47
-
Érdekes adatok: Többletet jelentett be Matolcsy tárcája
- Időpont
- Tegnap: 17:16
-
Christian Wulfféhoz hasonlítja Schmitt Pál esetét a Berliner Zeitung
- Időpont
- 02.21: 16:17
-
Az SZDSZ belebukott, a Fidesz megpróbálja
- Időpont
- Tegnap: 11:29
-
Napsütéses februári hetünk lesz
- Időpont
- 02.21: 11:25
-
Korábbi szépségkirálynő lett öngyilkos
- Időpont
- Tegnap: 04:47
-
Szájer József: „Orbán Viktor nem Superman”
- Időpont
- 02.21: 08:45
-
Gyurcsány: Orbán "ellen-Magyarországot" épített
- Időpont
- 02.21: 19:36
-
Kora tavaszias napok
- Időpont
- Tegnap: 06:49
-
A teljesítmény elismerése
- Időpont
- 02.21: 15:50
-
A költségvetési bizottság támogatta Rogán Antalnak az árfolyamgát új rendszeréhez beadott módosító javaslatait
- Időpont
- Tegnap: 15:41
-
495 millió eurós befagyasztás - "Nem véletlen Andor László magatartása"
- Időpont
- Tegnap: 16:58
-
Szakadások
- Időpont
- Tegnap: 13:34
-
Szakadások
- Időpont
- Tegnap: 13:34
-
495 millió eurós befagyasztás - "Nem véletlen Andor László magatartása"
- Időpont
- Tegnap: 16:58
-
Az SZDSZ belebukott, a Fidesz megpróbálja
- Időpont
- Tegnap: 11:29
-
A költségvetési bizottság támogatta Rogán Antalnak az árfolyamgát új rendszeréhez beadott módosító javaslatait
- Időpont
- Tegnap: 15:41
-
Újabb gyanúsítottak - ÁPV-s vezetők a postaszékház ügyében
- Időpont
- Tegnap: 08:12
-
Moszkvai ingatlanmutyi: Már az oroszoknak is büdös az úgy
- Időpont
- Tegnap: 22:16
-
Elfogadta a kormány a nemzetbiztonsági stratégiát
- Időpont
- Tegnap: 08:56
-
Újabb elképesztő kalandok az On the Spottal
- Időpont
- Tegnap: 13:35
-
Kora tavaszias napok
- Időpont
- Tegnap: 06:49
-
Lecsap a versenyhivatal a Ryanairre
- Időpont
- Tegnap: 14:48
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- 495 millió eurós befagyasztás - "Nem véletlen Andor László magatartása"
- Az SZDSZ belebukott, a Fidesz megpróbálja
